Kezdek rájönni, hogy amikor az ember ki akarja élvezni a pillanatot, akkor naná, hogy gyorsan telik az idő és hipp-hopp eljön a változás.

Sőt más dolgokra is fokozatosan ráébredek. Én egy hülye vagyok. Méghozzá nem is a gyengén-hülye kategóriából. Miért jó ez nekem? Semmiért. Akkor miért nem változtatok? Mert másnak jó. Ezzel a megfogalmazással csak annyi bajom van, hogy így úgy tűnhet, hogy én egy önzetlen, önfeláldozó ember vagyok. Ami pedig a legnagyobb valószínűséggel egy túlzás, mert gyarló ember vagyok, és mindenképpen van bennem egy bizonyos szintű önzőség. (Esetleg nevezhetném magam mártírnak, de azt meg totál megérdemlem.) De már megint elkezdtem keseregni és ez nem jó. Úgy érzem magam, mint pár hónappal ezelőtt - októberben... Meg vagyok rémülve, kapaszkodnék olyan szálakba, amik nem bírnak el és közben rettegek a zuhanástól....

Blablabla.. Elfogyott az agysejtem. Igyunk!