* merj álmodni! csak tudd, hogy mikor kell felébredned!* ~ dream of a girl
bárányfelhők

BLOG

DREAMS
novellák, írások

TŐLED NEKEM
vendég regény    

 

 

Blueberrystone.

 
az ajtó
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
csillagok
Indulás: 2009-07-02
 
Eifffel Torony

---

 
beszélő napsugarak

vendégkönyv

 
 

 

 

 
*suttogó illatok*

visszatekintés

hi!
elnézést kell kérnem - többnyire magamtól, és azoktól az  eltévedt, de nagyon kedves olvasóktól, akiket érdekel, hogy mit firkálok ide néhanap -, hogy az utóbbi napokban, habár vége az évnek, én nem igazán lettem elérhetőbb, és nem igazán írtam többet. ez mind annak tulajdonítható, hogy kiscsaládom belekezdett egy nagy festésbe, illetve, hogy még "rokkant" is vagyok, így mindenütt csak rossz helyen vagyok képes tartózkodni
az első - azaz a mi szobánkkal (hugica +én) - már végeztünk, egészen pontosan tegnap előtt. ez úgy zajlott le, hogy aznap este, már az ágyaink a szobában voltak, és megszabadultunk a matracon való alvás kellemetlen érzésétől. egész máshogy volt az ágyunk elrendezve, az enyém pont a tv-vel szemben volt, ami - akkor jöttem rá - egy hihetetlenül remek dolog, egészen fél óráig, amikor a nyakad bemondja az unalmasat és a zsibbadást nem bírod tovább elviselni.
még ezen a napon részt vettem az évzáró ünnepségen is, amire most kivételesen odafigyeltem. az iskola tanulóinak száma 350 körül van, ebből 50 valahány lett jeles tanuló, 41 kitűnő és 21 bukott. a bukottak közül csak egy ember bukott 3 vagy több tantárgyból. huh, azért az nemsemmi. a suli átlaga 3,8, ami valljuk be, annyira nem rossz.
az én átlagom 4,8 - ami azt jelenti, hogy egy egésszel vagyok jobb az átlagnál.. :b -,  tehát jeles tanuló lettem. van 3 db 4esem: biológia, fizika és matek :$, és ugyanennyi dicséretem: angol, informatika és hittan. egész jó lett, bár a tavalyit nem múlta felül - azt nehéz is lett volna... (anno kitűnő voltam.. O.o). így idén nem pénzt kaptam, hanem könyvet. bár hozzájutottam némi kp-hez, a foci által. :b ha másért nemis, ezért jó a focizás... :D diákolimpia első hely... :D nade az a kossuthos szervezés..XD ááh...XD már megint úgy kaptuk a pénzt, hogy lehetetlen elosztani normálisan... -.-" XD nembaj, megoldottuk.. nameg az, hogy 7en kapunk egy oklevelet... uh... na mindegy.
a tegnapi nap a szobába való visszapakolással telt el, tehát volt mit csinálni. bár a húgommal, mi kerítettünk időt a szórakozásra is..:D egy pár jó kis 30Y vagy Muse szám, és mi máris énekelünk és táncolunk (azaz ő táncolt én csak amennyire a lábam engedte..). röhögtünk és osztályképeket nézegettünk - egyszóval jól eltöltöttük az időt.. 3/4 10kor kaptunk észbe, hogy húú, ideje lenne már ágyba kerülni, mert holnap tovább folytatódik minden.
a mai napon egy furcsa esős- nem esős, de nyomott napra ébredtünk. furcsa álmom volt -azaz inkább álmaim, mert rengeteg mindent álmodtam!! -, teljesen belefáradtam! az viszont erős pozitívum, hogy benne volt Ő is, amire végképp nem számítottam ez alkalommal. főleg egy ilyen összevissza álomban. általában vannak értelmes részek az álmaimban, komplett kis történeteket lehetne írni belőlük. ez a mai is egy ilyen volt, már amire emlékszem belőle. az egyik részlet, ami így bennem maradt ébredés után is, hogy Edward-nak írtam sms-t, hogy jöjjön vissza, mert hiányzik.. O.o hát nekem ugyan nem hiányzik egy cseppet sem, mert ha így lenne, akkor most is éppen az egyik Twilight kötetet bújnám és azon képzelődnék, hogy én vagyok az, akit Edward szeret. de ez egy rossz vicc, most... :D mert oké, minden vérbeli Alkonyat-fan elképzelte már ezt egyszer - csak a Team Edwardosok vagy vajon a Team Jacobosok is??? -, de hát csak addig van varázsa, amíg egy lélegző, szemmel látható és kézzel fogható ember be nem tölti a helyét, még ha nem is konkrétan, de legalább gondolatban. bár remélhetőleg nem csak úgy fogja eltüntetni a fejemből a tinédzser lányálmokat, ahogy most teszi, hanem másképpen is. ;) egyébként egyszer már jártam így, az rövid időre, de képes voltam elszakadni az ilyesfajta álomvilágból. jó volt, de azthiszem Neki ez jobban fog menni. :) szóval valószínűleg Vele asszociáltam, mert míg a telefonomon az Edward szó volt kiírva álmomban, addig a fejemben - ugyancsak álmomban - Róla élt a kép.
ezen töprengtem ma reggel, amikor valahogy a new moon-ra tértek át a gondolataim. az jutott eszembe, hogy amikor Alice azt hiszi, hogy Bella meghalt, mi a jó fenének megy oda olyan hamar?? semmi értelme nincs.. valaki világosítson már fel! odamegy, és ha Bella tényleg meghalt volna, akkor lehet, hogy Charlie még nem is tud róla... ő meg beállít, hogy részvétem... hát LOL...
hű, közben meg itt úgy dörög az ég meg villámlik, hogy csak na! remélem, hogy nem esik sok eső... szegény árvizeseknek már nem jönne túl jól..:S bár a villámlás is abbahagyhatná, mert egyrészt a frász jön rám, másrészt pedig nem szeretném, hogy szegény gépem kipurcanjon....-.-"

(elment az áram, utólag bemásoltam a bejegyzést. hat és fél hét körül írtam eredetileg.)

xoxo
anibella.

 

2010.06.20. 21:41, anibella. Vissza a bloghoz
 
Halk szavak

 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 
 

szabályzat:
 

 

ne írj a szerkesztő nevében!
 

ne beszélj csúnyán!

ne itt hirdess!

 

 
Madárkák

---

 
csacsogó sugarak
Friss bejegyzések
2013.01.08. 12:05
 

[css by: anibella.]

 
A köd

---

 

 

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.