A tegnapi könnyek üresek voltak?
Felidézhetjük a boldog múltat,
Vagy elfogadjuk a borús jelent
És szoríthatod tovább a kezem.

Maradj mellettem, szorítsd magadhoz
És vigyázz a szívemre továbbra is nagyon.
Kísérj utamon, segíts felállnom!
Elesek sokszor, mert az egyensúlyt nem találom.

Ígérd meg, hogy velem maradsz!
Hogy szeretni fogsz, amíg új nap virrad!
Míg a hó újra hullni tud,
Míg a virág ismét nyílni fog,
Mikor a melegtől minden kitikkad,
Aztán a falavelek mind lehullnak.

Tarts velem az úton, kéz a kézben,
Ismételjünk mindent a következő évben!
És mikor a Nap újra felkel,
Legyél mellettem, nézz rám szemeiddel,
Suttogd a fülembe selymesen,
Az esküt, hogy szeretsz engem, de veszedelmesen!

Sosem tudtam verset írni, nem is akarok. Nem az én műfajom. Ezeket a gondolatokat prózában túl elcsépeltnek tartottam - bár így sem lett kevésbé az. Viszont muszáj volt kiírnom magamból. Lényegtelen az érzelmi háttér és akinek nem tetszik, köszönöm, de tökéletesen teljesnek érzem magam az esetlegesen bántó véleménye nélkül is. Aki elég értelmesnek tartja magát arra, hogy megfogalmazza a kritikáját tanító módban, annak a hozzászólására kíváncsian várok!

~ Visszajelzések alapján dalszövegnek titulálva - szívesen fogadom hozzá a zenei alapot! :D