A francia

Minden nap ugyan úgy telt el. Barátom Jean és én ugyan azon a helyen pakoltuk ki az állványokat, a két széket, és a festékeket. A megszokott környezet más számára láthatatlanul üdvözölt minket minden reggel. A kávézó ablakain visszatükröződött a hajnali napsugár, mely a szemben lévő park fái közt kukucskált át hozzánk. A rózsaszínű faleveleken csillogtak a harmatcseppek – nem tudni miért volt ilyen furcsa színük – és ezernyi apró szivárványt szórtak szét. Ez minden reggel megismétlődött. Mint ahogy az is, hogy a kávézóval szomszéd pékségben friss baquette-t sütnek. A baráti arcok, akik elhaladnak mellettünk minden nap, mosolyogva – ez is megszokott volt. A vásznak, melyeken minden szín harmonizált – ez is. Jean szívesen festett portrékat is, melyekért a turisták és párizsi lakosok szíves örömest várakoztak. Barátom nagyon mestere volt a szórakoztatásnak. Mondogattam is neki gyakran, hogy ha nem festene ilyen jól, már rég elzavartam volna valamelyik színházba. Ilyenkor csak mosolygott és bólogatott. Nem sejtettem akkor még, hogy miért.

Aztán egy nap minden megváltozott. Párizs utcái ezután már soha nem mutatták ezt a hangulatot. Az arculat megváltozott. Pedig látszólag csak egy apró változás történt.
 

folyt. köv.

Remélem elnyeri a tetszéseteket! :)
Guten Abend! ;)